Gyógyítás és egészségügy Bizáncban

Akciós! Újdonság!
Ajánlom  könyvemet  mindazoknak,  akik érdeklődnek  tudományunk  története  iránt, s  talán  sikerült  eltűntetnem, vagy  megkissebitenem  azt  a  „fehér  foltot”  ami  a  bizánci  medicina  nem  ismeretéből  adódik. (Dr. Józsa László 2014)  …
6 825 Ft 5 500 Ft [14.45EUR]

Ajánlom  könyvemet  mindazoknak,  akik érdeklődnek  tudományunk  története  iránt, s  talán  sikerült  eltűntetnem, vagy  megkissebitenem  azt  a  „fehér  foltot”  ami  a  bizánci  medicina  nem  ismeretéből  adódik.

(Dr. Józsa László 2014)

 

A 2014-ben elhunyt Józsa László a magyar antropológia kiemelkedő alakja volt.  A Magyar Természettudományi Múzeum antropológusaival 1989 óta számos anatómiai, patológiai és módszertani munkában dolgozott együtt. A széles látókörű professzort az antropológiai vizsgálatok mellett a történelem is nagyon érdekelte. Orvostörténeti, paleopatológiai és bizantinológiai munkái mellett növénytani és állatorvosi kutatásokban is részt vett. Ez a kézirat több mint 10 év lappangása után került elő, mintegy nagy összefoglalásaként Dr. Józsa László bizantinológiai kutatásainak. A Históriaantik Kiadó a professzor két másik népszerű könyve, A szex a középkori Magyarországon és a Középkori uralkodóink betegségei mellett, ezzel a poszthumusz kiadással szeretne tisztelegni a szerző orvostörténeti munkássága előtt!

Szállítás

Foxpost csomagautomata

Foxpost csomagautomata


Szállítási díj: 1 300 Ft Ingyenes 15 000 Ft értékű rendelés felett.

Vásárlói értékelések

Még nem értékelték a terméket! Értékelje Ön elsőként!

Hasonló termékek